Még a béltisztítás is elképzelhető?

Szponzorált tartalom

béltisztítás
béltisztítás

A mai modern életvitel ugyan egy csomó vonatkozásban mindenképpen előrelépést jelent ahhoz az állapothoz képest, ahol például nagyapáink, dédapáink voltak, de egyfelől visszalépést is – ha mondjuk arra gondolunk, hogy az étkezésünk mennyire nélkülözi az egészséges összetevőket. Nos, ha túl sok káros adalékanyag jut be a testbe, ott béltisztítás is előfordulhat ennek nyomán! Az kell hozzá, hogy nagy mennyiségű toxin érje a szervezetet, s lehetőleg hosszú időn keresztül vigyen be valaki méreganyagot így magába. Ekkor ugyanis a mérgek fel fognak halmozódni a testben. Ha valaki ezen a ponton úgy dönt, hogy meg akar szabadulni azoktól az anyagoktól, melyekre nekik semmi szüksége nincsen, akkor ott csak a béltisztítás marad, mint egyetlen hatékony megoldás. Már csak azért is javallott így eljárni, mert aki nem tesz semmit, azt az immunrendszere nem fogja kisegíteni! Eleve azért képesek a méreganyagok felgyülemleni a vastagbélben, mert a védekezőrendszer nincs éppen a topon; tőle várni tehát a helyzet megoldását nem lesz éppen legcélravezetőbb. S mivel a béltisztítás elmaradása emésztési zavarokat, hiányállapotot, sőt, akár még szervi megbetegedést is okozhat, nagyon nem lesz mindegy, hogy miként is járunk el, ha ki kellene pucolni magunkból a toxinokat.