Leszokással a jobb élet felé.

Addiktológia
Addiktológia

Alkohol. Mi jut róla eszünkbe? A legtöbbeknek a barátai, a könnyed iszogatások, a meleg nyári esték, esetleg a szilveszteri bulik. Ez így rendben is van, ám sajnos vannak, akiknek az egész életük a piáról szól, és már nem is tudják, vagy nem is akarják ezt kontrollálni. Ez maga az alkoholizmus, amelyről leginkább az Addiktológia tudja lehozni az embereket.

Ha az alkoholizmus kialakult, és úgy döntünk, hogy addiktológiai segítséget kérünk, akkor fordulhatunk például a Felépülök Addiktológiai és Családkonzultációs Központhoz. A központ – mint a weboldalon olvasható – hatékony segítséget nyújthat alkoholproblémával vagy más függőséggel küzdőknek, és a családjaik számára. Tartós változást és derűs, egyre gazdagodó életet ígérnek, valamint azt, hogy módszerüknek köszönhetően az alkoholizmust az esetek 70-75 százalékában tudják kezelni, ami azt jelenti, hogy alkohol nélküli élethez tudnak segíteni.

Alkohol nélküli élethez segíteni, és nem meggyógyítani! Ezt fontos hangsúlyozni, ugyanis az alkoholizmust nem lehet meggyógyítani, csupán kezelni. Ez azt jelenti, hogy az alkoholista emberek képesek lehetnek hosszú ideg, sőt akár egy életen át alkohol nélkül létezni, élni, de többet nem lesznek képesek kulturált, mértéktartó alkoholfogyasztásra. Leszokással a jobb élet felé. részletei…

Autós kiegészítőket vásároltam online a BestMarkt műszaki áruház – elektronikai és informatikai cikkek oldalról.

BestMarkt műszaki áruház - elektronikai és informatikai cikkek
BestMarkt műszaki áruház – elektronikai és informatikai cikkek

Hallottál már a BestMarkt műszaki áruház – elektronikai és informatikai cikkek oldalról? Az oldal nevével ellentétben itt nem csak különböző elektronikai és informatikai termékeket lehet venni, ennél jóval többről van szó. A sok más termékkategória mellett a kínálatukban akadnak mindenféle autós kiegészítők is, amik praktikusak, saját részre és ajándéknak is tejesen megfelelnek.

Én sokéig nem ismertem ezt az oldalt, hiszen sosem hallottam róla, sosem rendeltem még innen. De az egyik alkalommal, mikor egy barátommal beszélgettem, ő ajánlotta ezt az oldalt, hiszen elmondása szerint itt mindent meg lehet venni, ami csak az autóba kellhet. Itt van fűthető üléspárna, hordozható pumpa, mindenféle hifi, GPS-ek, tolatóradarok, fedélzeti kamerák, tolatókamerák, rádiók, akkumulátorok, tényleg minden. Nagyon sok autós kütyü és kiegészítő kapható itt, amikkel fel lehet turbózni a kocsit, az autókázást pedig egy sokkal jobb élménnyé lehet tenni. Autós kiegészítőket vásároltam online a BestMarkt műszaki áruház – elektronikai és informatikai cikkek oldalról. részletei…

Ki lesz az eladó cég vevője?

eladó cég
eladó cég

Már az első terveknél, hogy eladásra kínálja vállalkozását, biztosan át fog futni az agyén, hogy ki lesz az, aki meg fogja vásárolni a céget. Vajon ő is annyit fog vele törődni, mint ön? Fog-e változni a cég? Ilyen és ehhez hasonló kérdés sorozatok fognak előjönni, az biztos, hiszen kit ne foglalkoztatna az eladó cég vevőjének típusai. Annyit elmondhatunk, hogy ebből legalább hatféle létezik.

Szóba jöhet, hogy egy versenytárs fogja megvenni a cégét, ami nem is olyan borzasztó dolog, hiszen legalább olyan kezekbe kerül a vállalkozás, ahol értenek is hozzá, ismerik a tevékenységi kör részleteit. Az is megeshet, hogy egy befektető lesz az eladó cég vevője, aki lehet szakmai befektető, illetve pénzügyi egyaránt. Mi a különbség a kettő között? Erről az uzletresz.com fog bővebb információt adni, ahol egyúttal megismerheti a további változatokat is részletesen. Ki lesz az eladó cég vevője? részletei…

Kenőanyag az autóba – miért szükséges és honnan vegyek?

Total | Olajwebshop.hu - kenőanyag megbízható forrásból
Total | Olajwebshop.hu – kenőanyag megbízható forrásból

Csupán józan paraszti ész kell ahhoz, hogy kitalálja az ember, miért is van szükség kenőanyagra az autók működéséhez. Rengeteg olyan alkatrész, kis elem van egy autóban, amik érintkeznek egymással. Azért, hogy ezek az alkatrészek sokkal tovább bírják, hogy ne akadozzanak, vagy ne ütközzenek egymásnak olyan erővel, kenőanyagokat szoktunk használni.

Például a motorban a kopást nagyban csökkenti egy jó motorolaj, de a hidraulika mozgásakor is sok olyan apró alkatrész van, ami egymásnak ér az autó működésekor, ezért ott hidraulikaolajat szoktunk használni.

Tudtad, hogy egy jól megválasztott motorolaj nem csak a járműved életét hosszabbíthatja meg, hanem a használatával üzemanyag is megtakarítható? Ez nekem is új volt, ezen az oldalon olvastam erről először: Total | Olajwebshop.hu – kenőanyag megbízható forrásból. Kenőanyag az autóba – miért szükséges és honnan vegyek? részletei…

Itt tudod megnézni, hogy valójában mennyibe is kerülnek az energetikai tanúsítványok!

energetikai tanúsítványok ára
energetikai tanúsítványok ára

Sok barátom kérdezi, hogy honnan vagyok ennyire jól informált úgy általánosságban a világ dolgaival kapcsolatban. Honnan tudom például, hogy mennyibe kerülnek 2021-ben az energetikai tanúsítványok? A válaszom erre mindig nagyon egyszerű: itt tudod megnézni. És akkor általában küldök nekik egy linket, vagy egy ilyen hivatkozással egyszerűen megoldom a dolgot. Könnyű így az élet, hogyha valaki mindig eléd teszi a megoldást egy-egy kérdésre.

De az energetikai tanúsítványok esetében tényleg ez a helyzet. Természetesen én is csak egy ismerős kapcsán futottam bele egyáltalán a témakörbe. Arra kért, hogy nézzek utána, honnan érdemes megrendelni ezt a szolgáltatást. Azért volt szükség arra, hogy engem is bevonjon ennek a kérdéskörnek a megválaszolásába, mert nem egy egyszerű budapesti ingatlanról van szó, hanem egy tipikus Mucsaröcsögéről valahol az isten háta mögött kettővel. Mondanom sem kell, hogy ez azért javában megnehezíti a dolgokat. A fővárosban mindig mindenki szívesen kiszáll az adott helyre, nem okoz gondot, hogyha ott kell mozogni. Azonban ha már egy kicsit félreesőbb a desztináció, akkor nem ilyen egyszerű a képlet. Csak simán nem éri meg elmenni odáig a legtöbb esetben, mert nem lehet annyival több pénzt kérni érti, amennyivel több időt elvisz az utazás. Itt tudod megnézni, hogy valójában mennyibe is kerülnek az energetikai tanúsítványok! részletei…

Budapest területén zárjavítás egy órán belül lehetséges?

Zárszerviz Budapest

Sosem hittem volna de valamilyen úton módon a mai napra elromlott az ajtónkon lévő alsó zár ezért nem tudjuk elhagyni lakásunkat.
A legrosszabb az egészben, hogy időre kell odaérni a címre ám egyre másra felkeresett zárjavítást végző szolgáltatók csak órákra vállalták volna az ajtónyitást!
Soha rosszabbat nem kívánnék senkinek minthogy egy bejárati ajtó működésképtelensége miatt elússzon a nap legértékesebb órái. Megijedtem, hogy találok e  zárszerviz szolgáltatást Budapest területén mely hajlandó a reggeli órákban is részt venni a mi problémánk megoldásában.
Az internet erre a legalkalmasabb és már be is ütöttem a kereső szavakat melyek a zárszerviz V. kerület szavakat tartalmazta.
Budapest V. kerületi zárjavítás nem sok szolgáltató végez, gondolom a parkolás illetve a parkolás nehézségei miatt de tovább kerestem az internet lehetőségei közt és azért találtam olyan szolgáltatót amely egy órán belül a zárnyitást vállalta hiába az 5. kerületi cím adottsága. Budapest területén zárjavítás egy órán belül lehetséges? részletei…

Az utasbiztosítás védi az autónkat is?

utasbiztosítás
utasbiztosítás

A rövid válasz: igen.

De járjuk körül kicsit a kérdést, ahogyan a www.pannonsafe.hu/termekek/utasbiztositas (https://www.pannonsafe.hu/termekek/utasbiztositas) oldalon is teszik a teljes utasbiztosítás kérdéskörrel, mert pár pontosítást igényel az előbbi válasz.

Az alapcsomag utasbiztosításnál főként minket véd, hiszen élet- és balesetbiztosítást tartalmaz, plusz a harmadik fél (azaz a szálláshely) felé vállal kötelezettséget, ha bármilyen káresemény történne. Na meg ott van minden esetben az asszisztencia is – a részünkre.

 

De akkor mégis hogy lehet igen a válasz?

Mivel rengeteg kiegészítő szolgáltatással toldhatjuk meg a basic csomagot, így lehetőségünk nyílik autónkat is biztosítani, amennyiben azzal utazunk. Az utasbiztosítás védi az autónkat is? részletei…

Hajóbérlés balatonfüredi indulással – a BalatonPro segítségével lehetséges.

hajóbérlés balatonfüred
hajóbérlés balatonfüred

Szeretnétek vitorlást bérelni, de nem a megszokott siófoki starttal, hanem más lokációról? Netán a hajóbérlés Balatonfüred városából érdekelne benneteket? Akkor ne menjetek tovább, hanem olvassátok el ezt a rövid összefoglalót a BalatonPro vitorlás szolgáltatásairól.

Ha igazán különleges programot kerestek, ami kicsit kiszakít az unalmas hétköznapokból, nincs tömeg és még jó levegőn is vagytok közben, akkor a vitorlázás remek opciót kínál. Az pedig, hogyha mindezt a Balatonon csinálhatjátok, már csak hab a tortán.

A BalatonPro csapatától ugyanis lehetőség van kisebb és nagyobb vitorlások bérlésére, az időjárástól függően tavasztól őszig bezárólag. A bérlési lehetőség ideális azoknak, akik már rendelkeznek hajóvezetői engedéllyel és tényleg csak a vízi járgányra van szükségük, hogy elvigyék a csapatot egyet mulatni a vízre. De azoknak sem kell aggódni, akiknek nincs ilyen képesítése, mert kapitánnyal együtt is lehet vitorlást bérelni. Ez persze nem azt jelenti, hogy lehet lazsálni a hajón, mindenkinek meg lehet így is a maga feladata, csak egy olyan ember fogja össze a műveleteket, aki ehhez ki is van képezve. Hajóbérlés balatonfüredi indulással – a BalatonPro segítségével lehetséges. részletei…

Ilyen a tökéletes céges ajándék.

póló rendelés
póló rendelés

Kedden lesz a hagyományos, évértékelő rendezvényünk a munkahelyemen. Idén kicsit megcsúszott, a szokásos januári időpont helyett kénytelenek voltunk februárra tolni.

Ez a kis csúszás legalább lehetőséget adott arra, hogy nyugalomban átgondoljuk, milyen ajándékot kapnak a dolgozók. Az apró csecsebecséknek, tollaknak mindig örülni szoktak, ám szerettünk volna most eltérni a szokásostól.
A vezetőségi meetingen ülve jutott eszembe az egyik születésnapi ajándékom. Csupán néhány héttel azelőtt volt, így élénken élt bennem az emlék: imádtam azt a pólót, amelyet kaptam!

A szóban forgó pólót a lolmarkt.hu -ról rendelték nekem. Ez egy nagyon sokoldalú cég, akik a hagyományostól eltérő pólók és ajándéktárgyak forgalmazásával foglalkoznak. A pólóm kifejezetten anyukáknak szól, hozzáillő bögrét is kaptam. Az oldalon nem csak édesanyáknak vagy apukáknak való termékeket lehetséges rendelni, hanem rengeteg foglalkozáshoz, élethelyzethez, eseményhez kapcsolódó ajándék rendelhető innen. Sőt, akár még egyedi elképzeléseket is meg tudnak valósítani amennyiben nem találnánk megfelelőt az előre elkészített, tengernyi lehetőség között. Ilyen a tökéletes céges ajándék. részletei…

Vastagbéltükrözés altatásban is végbe tud menni.

vastagbéltükrözés altatásban

Van úgy, hogy az ember egyáltalán nem szeretne fájdalommal, kellemetlen érzéssel szembesülni akkor, amikor orvoshoz megy; lehet, hogy egy korábbi kellemetlen élmény miatt van mindez, lehet, hogy a téves prekoncepcióknak köszönhetően. A vastagbéltükrözés altatásban történő kivitelezése mindenesetre garantáltan érzésmentes tud lenni itt: http://pmcmedical.hu/vastagbeltukrozes_altatasban Mindez úgy lehetséges, hogy a gyomor és vastagbéltükrözés ekkor nemcsak fájdalomcsillapítók igénybe vétele mellett, hanem konkrétan altatásban megy végbe, amikor is a páciens semmit nem érzékel a külvilágból; a vizsgálat előtt elalszik, majd utána felébred, amikor már vége van a dolognak. Vastagbéltükrözés altatásban is végbe tud menni. részletei…

CT felvétel 3 dimenziós Cone Beam készülékkel!

CT felvétel
CT felvétel

A szájsebészeti műtétek már jóval nagyobb hátteret igényelnek egy szimpla fogkő leszedéshez képest, hiszen ilyenkor muszáj, hogy a fogorvos tisztán lássa a páciens fogazatának, csontozatának állapotát. Erre tökéletesen alkalmas a fogászati CT felvétel, ami lehetőséget nyújt a betekintésre, egészen az állkapocsig!

A Hegedűs Dental Fogászati és Cirkon Központ a 3 dimenziós Cone Beam technológiával dolgozik, ami jóval pontosabb képet tud adni egy panoráma röntgennél. Szükség is van rá, ha például csontpótló beavatkozásra vár a páciens vagy épp fogpótlásra van szüksége. CT felvétel 3 dimenziós Cone Beam készülékkel! részletei…

Arany nyakláncok nagy választékból.

arany nyakláncok

Nem egyszerű megfelelő arany ékszert találni akkor, ha valaki nem saját magának készül vásárolni, hanem valamely szerettének. Amennyiben a barátnőjét, barátját lepné megy egy remek lánccal, úgy azok az arany nyakláncok, melyek megtalálhatóak a Kincsesház honlapján, remek kiindulási alapot fognak biztosítani Önnek! Egy arany nyaklánc medállal együtt is megvásárolható – de nem a kaposvári Kincsesház weboldalán, ahol a medáloknak külön szekció jutott. Egy nyaklánc lehet férfi, lehet fehér arany női; lehet vastag vagy éppen vékony, ha valakinek az tetszik. Arany nyakláncok nagy választékból. részletei…

Beltéri ajtók kellenek Önnek?

beltéri ajtók
beltéri ajtók

Egy építkezés során nem egy, de nem is kettő komoly döntést kell meghozni azzal kapcsolatosan, hogy pontosan milyen legyen az a belső tér, ahol aztán az ember élni fog. Ha nem választunk ki mindent felelősségteljesen, akkor azon fogjuk kapni magunkat, hogy például a beltéri ajtók vásárlása terén sem döntöttünk teljesen megfelelően. Látogasson el az Ajtóház oldalára, és nézzen körül az ott fellelhető ajtók között, hogy melyekkel lenne elégedett! Amire oda kell figyelni akkor, amikor beltéri ajtók megvásárlásáról dönt valaki, az az, hogy azok illeszkedjenek bele abba a térbe, ahová szánjuk őket. Emellett mivel a beltéri ajtók elég sokfélén tudnak szerkezetükben is festeni, mindenképpen válasszunk olyat, Beltéri ajtók kellenek Önnek? részletei…